Egy kapcsolat vége

Életem eddigi leghosszabb bringás kapcsolata ért véget a héten. Ez a gép hűséges társam volt a Cegléd-Budapest vonalon ingázás közben, voltak jó és kevésbé jó pillanataink, bár ez utóbbiakat nem a bringa, hanem a fogadtatása okozta.
 


Atala projekt #1

Nem titkolt nosztalgiával gondolok vissza a 80-as évekre. Na, nem a Marty McFly által látogatott kávézóra (illetve arra is), hanem a korszakra. A tárgykultúra és az anyaghasználat területén csodálatos, kiemelkedő, és máig ikonikus alkotások készültek azokban az években.
 

dummy image

A farmer

Személyes kapcsolatom a farmerrel elég régre nyúlik vissza. Most nem azokra az időkre gondolok, amikor huszonkevés évesen a farmerimport bizniszben tevékenykedtem, hanem arra a közel húsz évre, amióta elképzelhetetlen nélküle a napi couture.
 

dummy image

A név

Többen megkérdeztétek már, hogy honnan ered a bringákból készített lakberendezési tárgyak mögötti koncepció – és ezzel együtt a weblap – neve. A válasz elég egyszerű, de a végkifejletbe egy kis fricska is bekerült. Ami meghatározta a későbbi hitvallásomat.
 

dummy image

A kezdetek

Ugye te is érezted már úgy, hogy annyira szeretsz egy tárgyat, hogy bár tönkrement, de sosem akarod kidobni? Ebből lesznek olyan garázsok, amik úgy tele vannak, hogy a kocsi már nem fér be ellenben plafonig állnak a kacatokkal teli dobozok.
 

dummy image