dummy image

Nem titkolt nosztalgiával gondolok vissza a 80-as évekre. Na, nem a Marty McFly által látogatott kávézóra (illetve arra is), hanem a korszakra. A tárgykultúra és az anyaghasználat területén csodálatos, kiemelkedő, és máig ikonikus alkotások készültek azokban az években.
 

Kamasz fiúként irigykedve néztük azokat a – főleg Nyugat-Európából hozott – magazinokat, amikben a velünk egykorú, de általunk sokkal szerencsésebbnek tartott fiúk feszítettek büszkén egyedi építésű bringáikon.
 

Ez német nyelvterületen főleg a Bonanza volt, de találkozhattunk vele máshol Pepperoni-ként, illetve az akkori Csepel Művek is megalkotta a szigorúan a nyugati piacra szánt saját modelljét Rablo néven.

Apaként próbálom elkerülni azt a tipikus hibát, hogy a saját álmaimat a gyermekeimmel valósíttassam meg. Mégsem tudtam ellenállni a kínálkozó alkalomnak, amikor egy korának megfelelően leharcolt állapotban lévő Atala Hop került az utamba. Szerencsére a fiam is a hatása alá került, így reménykedve várja, hogy elkészüljön végre a bicaj, ő meg akkorára nőjön, hogy kényelmesen használhassa a 20”-os kerékmérettel szerelt gépet.

Fellelt állapotban is megvolt a bringa minden fő alkatrésze. A sárvédők és a lámpák egyszerűen pótolhatók, a többi csak némi keresgélés, és természetesen jó sok munka kérdése lesz. A váz eredeti színe megállapíthatatlan, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a lepattogzott zöld festés alól előkandikáló sárga volt a gyári fényezés. A nem a vázhoz illő nyeregcsövet egy nagyobb kalapáccsal üthették a helyére, a csőfogóval ráfogva meg sem mozdult, így a csősatuval kellett nekiugranom. Jelenleg a váz és a villa megfelelő részei egy alapos homokfúvás után már a leendő büszke tulajdonos kedvenc színére (Ferrari piros, ofkorsz) fújva várják az összeépítést.

A következő hetek-hónapok kihívása a rugókészítő és a krómozó mesterek felkutatásán kívül a korhű kiegészítők kiválasztása és beszerzése lesz.

Folyt. köv.